Szakmai irányító és tanító:
Suzuki Kimiyoshi sensei Elnök: Kutni Balázs Technikai helyettes: Pozsgai József Edzések helye:
Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Szakközépiskola
7623 Pécs, Rét u. 10. kedd: 18:30 - 20:00 csütörtök: 18:30 - 20:00
Suzuki Kimiyoshi 1934. január elsején született Tokióban. Családjában a harcművészeteknek mindig is nagy tradíciója. Kimiyoshi mester nagyapja, Makita Shigekatsu híres szamuráj volt. Ő, a régi Aizu tartományban született, melynek mai neve Fukushima.
Az akkori japán társadalom, elit harcos, azaz szamuráj kasztjába tartozott. A szamuráj ellenes és 1867-ben életbe lépő törvények, így őt és családját is mélyen érintették. Ez volt a régi kor, a feudalizmus és a szamurájok korának alkonya. Más néven ez volt a Bakumatsu időszak, amikor végett ért az Edo korszak és a Tokugawa shógunátus végső harcát vívta az új, a társadalmat megreformáló törekvésekkel szemben. E korhoz köthető a Meiji restauráció, mely során, a császárral az élen, Japán modernizálódott. Ekkor alakult a shogun reakciójaként a részben a reformokra a Shinsengumi, amely a haldokló shogunátus válasza volt az újító erőkre. Csak is kiváló kardvívókat válogattak soraikba, kiknek feladatuk a régi rendszer és a szamuráj tradíciók fenntartása és az ezt veszélyeztető elemek likvidálása volt. Ezen társaságnak Makita Shikegatsu is tagja volt. Az utolsó szamuráj című film is ezen korszakban játszódik.
Végül győzött a modernizáció és a shogun oldalán harcolóknak menekülnie kellett, lázadóknak tekintették őket. Ebben az időben Makita Shikegatsu Hokkaidóra menekült. Atsuta községben élt, és a Jikishin kage-ryu stílusnak az egyik legkiválóbb mestereként ismerték el. A kenjutsu mellett, a kyudohoz, a japán íjászathoz is mesterien értett. De mindezek ellenére a szamurájok kora leáldozott. Az egykori büszke harcosok megélhetési gondokkal küszködtek. A feudalizmus egy csapásra véget ért és szembe kellett nézniük a valósággal, a megélhetésükért cserébe munkát kellett vállalniuk, ami nagyon nehéz dolog volt ugyanis a szamurájok legnagyobb és majd egyetlen tehetsége a kivételes harcművészeti jártasságuk volt.
Makita Shigekatsu egy börtönintézetben kapott munkát. Nem szeretett ott dolgozni, mert a rabok, embertelen bánásmódban részesültek. Véleménye szerint minden emberrel tisztességesen kell bánni, még akkor is, ha bűnöző. Emberiessége és kivételes vonásai miatt a rabok tiszteletét is kivívta.
Egy alkalommal három szökött bűnöző vetődött Atsutába és egy gyermeket ejtettek túszul. Azzal fenyegetőztek a sarokba szorult gaztevők, hogy megölik a gyermeket. Mindenki attól tartott, hogy az események még rosszabbra fordulnak, de senki sem bizonyult elég bátornak, hogy bármit is tegyen ellene. A börtönben azonban egy kendo mester jól ismerte Shikegatsu képességeit ezért hozzá fordult segítségért. Szerencsére Makita Shikegatsu is épp a faluban tartózkodott és habozás nélkül eleget tett a felkérésnek, majd bement a házba, ahol a három bűnöző csapdába esett és ahol a gyereket is túszul ejtették. A három bűnöző felismerte a kardvívómestert, és mivel Makita Shigekatsut már megelőzte hírneve, ellenállás nélkül megadták magukat. A történetről, Kan Simozawa, a Zatoichi szerzője, novellát is írt.
Makita Shikegatsut a történtek után még nagyobb tisztelet övezte. Kivételes harcművészeti jártassága és hírneve végül meghozta eredményét. Így otthagyta a börtönt, ami amúgy sem volt számára, sem pedig egyedülálló képességeinek megfelelő hely. Az 1900-as évek elején Atsuta községben megnyitotta "Jikishin Kan" nevű dojoját, és folytatta a kenjutsu, a kyudo, valamint a kendo tanítását.
Makita Shikegatsu 1914-ben meghalt. Tiszteletére tanítványai egy emlékművet emeltek, amely Atsutában, egy shinto templom bejárata előtt áll, szemben a tengerrel.
A templomban Suzuki Kimiyoshi sensei, 2006 őszén bemutatót tartott nagyapja tiszteletére, amiről egy japán újság beszámolt.Suzuki Kimiyoshi mér kisgyermekként elkezdte harcművészeti tanulmányait. Elsőként judot, majd kendot tanult a bátyjával együtt. Mint említettük, nagyon fiatalon, gyermekként találkozott a harcművészetekkel. Tanulmányai során tudása és személyisége hosszú évek alatt vált és csiszolódott egy gyermekéből, egy a mára, mesteri, kifinomult tudássá és tapasztalattá, mellyel csak egy igazi szamuráj rendelkezik. A továbbiakban, a családban a harcművészetek tradícióját csak ő tartott életben. Már öt éves korában, Yokokawa senseinél elkezdte a katana forgatásának tanulását. Yokokawa mester a kezdetektől fogva nagy figyelemmel és gonddal ismertette meg vele azon tradicionális kardvívó ágazat sajátosságait, melynek Kimiyoshi sensei nagyapja is mestere volt. Nagynevű tradíciót kapott így örökül, melynek mestere például Ishigaki sensei is, aki Nomi Hamao mestertől tanulta ezt a stílust és aki Ishigaki sensei nagybátya. Ez azért is fontos mert Yashuzou Ishigaki sensei a Jikishin Kage-ryu Kenjutsu másik ágának, a Nomi-ha iskolának a tizenhetedik nagymestere.
Ám a történelem ismételten közbeszólt és jött a második világháború. A háború utáni zűrzavaros időkben, az amerikai megszállás alatt, esetleges lázadástól tartva, hogy megőrizzék nehezen szerzett győzelmüket és ingatag pozíciójukat az amerikaiak betiltottak minden harcművészetet és küzdősportot. Hosszú éveken át csak a legnagyobb titokban gyakorolhattak. Ekkortájt rengeteg értékes, nemzeti kincsnek számító kard semmisült meg vagy tűnt el talán végleg a történelem süllyesztőjében. Szerencsére a tudás továbbél a mai napig, köszönhetően az akkori mesterek és elszánt tanulók kitartásának. Suzuki Kimiyoshi mester édesapja ugyan nem foglalkozott harcművészetekkel, de fegyverekből, tekintélyes gyűjteménye volt, közel ötven darab. Ezek a fegyverek a háborúban, és az azt követő amerikai bevonulás alatt, az említett tilalmak és zűrzavar, valamint sok költözködés során szinte mind egy szálig eltűntek. Hatalmas szerencsére egy wakizashi és egy shirasaya túlélte ezt az időszakot is és ma is a család féltve őrzött kincse. Az ötvenes évek elejére enyhült a helyzet és lazultak a tilalmak is, így az eddig titokban életben tartott harcművészeti hagyományok ismételten felélénkültek. Kimiyoshi sensei ekkor nyíltan folytathatta tovább tanulmányait. A kenjutsu azonban Japánban is kuriózumnak mondható és már akkor is kevesen gyakorolták, helyébe a sokkal népszerűbb kendo lépett. Mesterünk tanult azonban judot, kendot és aikidot is. 18 éves volt, amikor csatlakozott az egyetemi Goju-ryu Karate klubhoz, ahol Yamaguchi Gogen (1909-1989) is több alkalommal vendégeskedett. Ő a Goju-ryu nagymestere volt. Suzuki sensei, az ő klubjához csatlakozott. A Goju-ryu karate tanulása során komoly elismerésre tett szert és magas 6. dan fokozatot ért el, komoly és elismert tekintélyként tartják számon a mai napig ebben az irányzatban is. Gogen sensei általában nem tanított, hanem csak figyelte az edzéseket és csak egy-egy mozdulatot javított ki. Abban az időben egy-egy újabb formagyakorlatot, azaz kata-t, csak egyszer-kétszer mutattak be a mesterek, és a tanulóknak ezt így rendkívül gyorsan meg kellett jegyezniük. Gogen sensei idejében nagyon sok volt a tanulni vágyó jelentkező. A koreai származású Masutatsu Oyama (1923-1994), a Kyokushinkai karate alapítója is számos alkalommal tanult nála. Gogen sensei megbízásából többen, köztük Suzuki sensei is segített anno Oyama sensei első dojojának megalapításában és felélesztésében. Az eleinte komolyabbnak tűnő nehézségek ellenére, és a sok segítségnek hála, melyből Mesterünk szívesen és nagy arányban vette ki a részét, a Kyokushinkai Karate végül feléledt és világhódító útjára indult. Akkortájt szoros kapcsolat alakult ki kettőjük között. Az egyetemet követően években Kimiyoshi mester, rengeteget dolgozott egy újságnál, fotoriporterként. Édesapja fotóművész volt és az ő kérésére az ötvenes évek végétől, segített neki a fotóstúdiójukban. Minden idejét a karate tanulása, és a stúdiós munka kötötte le. Ekkoriban kezdett aikidót is tanulni Tokyoban, a központi dojoban Tada Hiroshi senseitől, aki Ueshiba Morihei közvetlen tanítványa volt. Hozzá 1991-ig járt, de nem vizsgázott. A mai napig Ueshiba Moriheinek nagy tisztelője, de személyesen sajnos nem találkozott vele. 1986-ban találkozott először magyar művészekkel, akik Japánba látogattak. Első alkalommal az ő meghívásukra érkezett Magyarországra, Budapestre, majd később Pécsre, ahol megismerkedett mostani feleségével.
1992-ben végleg letelepedett Pécs városában. Még ebben az évben volt egy japán kulturális rendezvény, melyen Suzuki sensei három japán barátjával közösen tartott karate bemutatót. 1993-ban több érdeklődőnek, Goju-ryu karatét kezdett tanítani. Nem szereti a sportkaratét, nem is azt, hanem a tradicionális alapokat és az arra építkező technikákat oktatja. Véleménye szerint kell a sport karate is, mert sok az irányzat és az sportrendezvények jó motiváló erőt és kiváló találkozó helyet jelentenek a számos ágazatnak.
1998. január 3-án, egy szombati napon Pécsett, a Kereskedelmi Szakközép Iskola tornatermében egy maroknyi érdeklődőnek mutatta be a kenjutsu alapjait. Suzuki Kimiyoshival ekkor találkozott a jelenlegi pécsi dojo pár alapítója is, akikből mára egyedül Pozsgai József csak aktív tagja az egyesületnek. Tradicionális gyökerek miatt, és Nagyapja emlékének tiszteletére kezdett el tanítani Jilishin kage-ryu kenjutsut. Itt hangsúlyoznánk, hogy ez ugyanaz a végtelenül mély és tiszta forrásból fakadó harcművészet és kenjutsu, aminek kezdetei a távoli múltba vezetnek és számos neves mesterhez, köztük Makita Shigekatsuhoz.
A dojo létrejöttét Kimiyoshi sensei végtelen türelmének és jó akaratának köszönhetjük, hogy mindazok ellenére nekilátott a japán kard művészetének tanításához, hogy eleinte kétséges volt számára, hogy ez egyáltalán érdekel-e valakit. Köszönhető valamint Kehidai László tanár úrnak, aki már akkor is nagy érdeklődést mutatott a japán harcművészetek iránt. Ő beszélte rá részben mesterünket a tanításra, aki Pozsgai Józseffel, a másik egykori alapító taggal együtt 1993 januárjától, jujitsut gyakorolt.
Mindezen kezdeti kétségek ellenére, megalakult a Shinbukan dojo, egy kisebb csoport, ahol az utolsók között tartjuk életben ezt a hagyományt Japánon kívül.
"A Shinbukán" szó jelentése:
shin - lélek, szív bu - szamuráj, harcos kan - iskola
Szabadabb fordításban talán így fogalmazhatnánk meg:
A szamuráj lélek iskolája és a kard harci művészetének iskolája.
A dojo mottója, jelmondata:
Ken wa surudoku ki wa maruku!
(Kardod éles és olyan mint a villám, de a lelked nyugalomban legyen)"
"Régen nem voltak tanulófokozatok. Ha a mester érettnek találta tanítványát, levizsgáztatta. A Jikishin kage-ryu kenjutsuban sem dan fokozatokkal jelölték a szinteket, hanem különféle elnevezéseket használtak, mint pl.: mokuroku, reiken, kirigami, és a menkyo kaiden."
A diplomákat kézzel írták, és azon minden feltüntettek. Amennyiben a vizsga sikeres volt, a tanítvány viselhette a hakamát. Ez jelentette mai értelemben a fekete övet. A tanítvány azért nem húzhatott előtte hakamát, mert mesterének látnia kellett a kezdők láb mozgását.
Suzuki Kimiyoshi sensei egészségi állapota 2002-ben hirtelen, de szerencsére csak átmenetileg megromlott. Hosszantartó lábadozása alatt a foglalkozások nem álltak le, kitartóan folytak az edzések. Mesterünk saját bevallása szerint nagy motivációt adott neki a gyógyulásban, hogy számos tanítványa aggódik érte és várja türelmetlenül visszatértét.
Mesterünk tudását folyamatosan frissíti és fáradságot nem kímélve kutatja a gyökereket és a múltat, folyamatos és rendszeres gyakorlásra ösztönözve minket. Hatalmas súlyt helyez ezzel vállunkra, amit mi megtiszteltetésnek és cseppet sem tehernek érzünk. Hogy miért is felelősség ez? Mert talán az utolsók között vagyunk, akik életben tartják ezt a tradíciót, melyet Japánban is csak egy maroknyi ember gyakorol. Feladatunk, hogy méltóak legyünk emberileg és technikai felkészültség szempontjából is erre a több száz éves, ha nem ezer éves, örökségre.
Bár a szamurájok kora végett ért, de bátran tekintünk a jövőbe. És akárki, akármit mond, az érték örök. Ám az ítéletet, majd a következő generációk mondják ki és bár, mint említettem, a szamurájok kora végett ért, de az érték, amit képviseltek és a szellemiség továbbra is velünk van és köztünk él.
